2021. 02.27-én szombaton az U8, és U10-es csapataink Szászbereken meccseztek a XVIII. Kolláth Béla és I. Ulvicki Mihály Utánpótlás Teremlabdarúgó emléktornán.

A délelőtt folyamán az U8-asok játszottak, ahol a mezőnyben a Kecskeméti Labdarúgó Akadémia, a Szolnoki MÁV,az MTK Budapest, a HOFS Debrecen, a Gyulasport Nonprofit Kft csapataival mérkőztek játékosaink.
Bravúros helyzetek, szép gólok, cselezések és pörgős játék jellemezte a meccseket.
Egyesületünk U8-as csapata csere nélkül ( betegség miatt) küzdötte végig a délelőttöt, és a IV. helyen végzett.
A délután folyamán az U10-es korcsoport játszott.
Csapatunk a Szolnoki MÁV UPFC, MTK Budapest „KÉK”, MTK Budapest „fehér”, SC HÍRÖS-ÉP Kecskemét és a SZEOL SC Szeged csapataival mérkőzött.
U10-es játékosaink egész héten csak két edzőmérkőzésen tudtak edzeni, műfüvön és játszótéren készültek, így a teremfoci kissé furcsa volt nekik.
Nagyon jó, összeszokott csapatunk mindent megtett, nagyot küzdöttek játékosaink.
Az U10-es mezőnyben az MTK fehér, és kék, valamint a Szolnoki MÁV csapata után a IV. helyen zárták a napot.
Csak így tovább!
Hajrá Carvalho BLAUSE!

Hajrá Carvalho BLAUSE